Rodin Felnottképzési Üzletág
Rodin Felnőttképzési Üzletág
szakmai rendezvények - képzések - felnőttoktatás
 
Hol vagyok:RODIN főoldal Hírek ► Világgazdaság: a válság kitörési esély a takarékszövetkezeteknek

Világgazdaság: a válság kitörési esély a takarékszövetkezeteknek

2010.12.27 Forrás: MTI
Szerző: MTI Hírek
Hírkategória: gazdálkodás, adózás

Budapest, 2010. december 27., hétfő (MTI) - A gazdasági válság kitörési esélyt jelent a magyarországi takarékszövetkezetek számára - mondta Varga Antal, a takarékok több mint 90 százalékát tömörítő Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) ügyvezetője a Világgazdaságnak.

    A lap hétfői számában az ügyvezető elmondta, hogy szerinte itt az idő arra, hogy újra felvegyék a versenyt a kereskedelmi bankokkal, és piaci szerepükben, illetve részesedésükben közelebb kerüljenek ahhoz a jóval magasabb szinthez, amely más országokban jellemző a takarékszövetkezeti szektorra.

    Beszámolója szerint a harmadik negyedévi eredmények alapján arra számítanak, hogy az idén tovább növelik súlyukat a pénzügyi közvetítői rendszeren belül. Az előző esztendő végén a takarékszövetkezetek a hazai betétállomány 9,8 százalékát és a hitelállomány 3,4 százalékát kezelték. A szeptember végéig tartó 12 hónap alatt a szövetkezetek betétjei 10,4 százalékkal, 1376 milliárd forintra, hitelei 7,5 százalékkal, 748 milliárdra nőttek. A vállalkozói hitelek állománya ezen belül 15, a nagyvállalatiaké 18, a középvállalkozóiaké 25 százalékkal lett több. Ugyanakkor az adózás előtti eredmény 8,8 százalékkal, 9 milliárd forintra, az adózott nyereség 8,8 százalékkal, 7,7 milliárdra emelkedett.

    A takarékszövetkezeteknél elhelyezett jelentős betétállomány lehetővé teszi, hogy a szektor ne függjön a nemzetközi pénzpiac ingadozásaitól. Emellett míg más szereplőket a tulajdonos részéről folyamatos és óriási profitnyomás terhel, annak minden egyes hátrányos hozadékával, addig nálunk pusztán profitelvárás van, ez jóval nagyobb mozgásteret enged, és másfajta üzletpolitikát tesz lehetővé. A takarékok sokkal jobban odafigyelhetnek az ügyfeleik igényeire, és alaposabban megismerhetik a hitelkérők kockázatviselő képességét - sorolta fel Varga Antal a takarékszövetkezetek adottságait, amelyek segíthetik bővülésüket.





Oszd meg a(z) Világgazdaság: a válság kitörési esély a takarékszövetkezeteknek című cikket a Facebook-on, kattints >>>


Cikkhez kapcsolódó címkék: pénz  

Szakmai hírlevél
Iratkozzon fel bármely szakmai hírlevelünkre és cserében INGYENESEN elküldjük Önnek:

- Art, Szja, Áfa 2012
e-kiadvány gyűjtemény

- Új Mt., munkajogvi-
-szony
e-dok csomag

- Nyugdíj, Tb, Szja
e-dokumentumok

Érdekelnek az ingyenes kiadványok, kattintok >>>
 
Címkék

cafetéria(53), befektetés(7), munkaügy(338), foglalkoztatás(60), szja(33), adózás(289), saját rendezvény(18), áfa(24), számlázás(9), eva(27), adókedvezmény(18), egészségpénztár(2), egészségbiztosítás(3), tb(9), nyugdíj(153), juttatás(14), járulék(23), munkajog(141), letöltés(2), gazdaság(415), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(56), ÁJK(3), adószakértő(22), adótanácsadó(17), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(32), apeh(108), HR(24), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(18), bér(54), oktatás(50), családi pótlék(4), törvény(45), munkakör(76), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(4), ellátás(1), cég(28), cégadat(8), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(10), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(36), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(14), nőnap(0), beszámoló(2), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(100), számvitel(2), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(25), támogatás(6), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(17), önkormányzat(12), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(24), tao(5), társasági adó(5), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(18), válságadó(26), adótörvény(51), adótörvények(53), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(10), kormányzat(21), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(19), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(6), infokommunikáció(1), parlament(11), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(17), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(29), pénzügy(15), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(3), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(42), új munkatörvénykönyve(8), máv(2), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(3), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(1), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(2)

Mostanában történt
RODIN állásportál
  Összes álláshirdetés >>>