Világgazdaság: lassú fellendülés a nyomdaiparban
2010.07.08
Forrás: MTI
Szerző:
MTI Hírek Hírkategória:
gazdálkodás, adózás
Budapest, 2010. július 8., csütörtök (MTI) - Bár a magyarországi nyomdaipar már a válság utáni fellendülés első jeleit produkálta, és elkezdett nőni a megrendelések volumene, az idei évre rányomhatják a bélyegüket a nyomdászat első számú alapanyaga, a papír ellátási gondjai - írta csütörtöki számában a Világgazdaság. A lap összeállítása szerint az európai papírgyártásban és -ellátásban komoly problémák jelentkeztek a világban fellépett cellulózszűke miatt, és ez a hazai nyomdákat is igen kellemetlenül érinti. Meghosszabbodtak ugyanis a beszerzési határidők, mindamellett hogy a hazai papír-nagykereskedők egységesen emelték a papír árát. A magyarországi nyomdák nagyságrendileg évi 600 ezer tonna papírt használnak fel, és szinte kizárólag importból látják el magukat. A magyar gazdaság átlagánál nagyobb visszaesés jellemezte a hazai nyomdaipart a tavalyi, válság sújtotta évben, ráadásul Magyarországon a recesszió jobban megviselte az ágazatot, mint a többi uniós országban. Míg az EU 15 régi tagállamában 2008-hoz képest átlagosan durván 10, addig Magyarországon 15?25 százalék közötti csökkenéssel szembesültek a piaci szereplők volumenben, értékben pedig 14 százalékkal.
Oszd meg a(z) Világgazdaság: lassú fellendülés a nyomdaiparban című cikket a Facebook-on, kattints >>>
|
Cikkhez kapcsolódó címkék:
gazdaság
|
|
Címkék
cafetéria(53), befektetés(7), munkaügy(338), foglalkoztatás(60), szja(33), adózás(289), saját rendezvény(18), áfa(24), számlázás(9), eva(27), adókedvezmény(18), egészségpénztár(2), egészségbiztosítás(3), tb(9), nyugdíj(153), juttatás(14), járulék(23), munkajog(141), letöltés(2), gazdaság(415), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(56), ÁJK(3), adószakértő(22), adótanácsadó(17), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(32), apeh(108), HR(24), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(18), bér(54), oktatás(50), családi pótlék(4), törvény(45), munkakör(76), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(4), ellátás(1), cég(28), cégadat(8), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(10), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(36), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(14), nőnap(0), beszámoló(2), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(100), számvitel(2), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(25), támogatás(6), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(17), önkormányzat(12), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(24), tao(5), társasági adó(5), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(18), válságadó(26), adótörvény(51), adótörvények(53), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(10), kormányzat(21), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(19), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(6), infokommunikáció(1), parlament(11), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(17), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(29), pénzügy(15), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(3), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(42), új munkatörvénykönyve(8), máv(2), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(3), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(1), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(2)
|